Álmomban sárgák a lángok,
s a torkom is füstös lett.
Hé, ne siess! Hé, ne siess!
A reggel még bölccsé tehet.

De a reggel rég nem olyan,
már sosem olyan, olyan víg.
Szívod hát megint, éhgyomorra,
Vagy iszol, amennyit bírsz, újra, újra.

Még egyszer, még kétszer,
És sokszor, sokszor,
Még egyszer - Te ki vagy?
Na, hagyd. Már semmisem az.

Kocsmákban zöld füst, fehér szalvéták.
Koldusnak, bolondnak mennyország.
De Nekem, a madárnak kalitkám.
A templomban bűz és félhomály.

Papok szívják a tömjént.
Hé barátaim, nézzetek ide!
Még a templomban sem, még az Úr előtt sem,
Nem úgy megy, ahogy kéne.

Mászok a hegyre lihegve.
Ne változzon semmise.
A tetőn állt egy égerfa,
a hegy alatt meggyfa,

Legalább a hegyoldal
borostyánnal legyen tele.
Micsoda örömöm lenne benne!
Ha, valami, valami még kéne!

Még egyszer, még kétszer,
És sokszor, sokszor,
Még egyszer - Te ki vagy?
Na, hagyd. Már semmisem az.

Át a mezőn, a folyó felett
Sötét van, sehol az Isten.
A selymes réten búzavirágok.
Hosszú az út, amin járok.

Az út mentén sűrű erdő,
telis-tele boszorkánnyal.
Az út végén ott áll,
A vérpad, a bárddal.

Lovak táncolnak a porban,
lassúak, kezesek, lusták.
Az út mellett minden tönkrement,
a kocsma, a templom, semmi se szent!

Semmi sem olyan, semmi sem az.
Óh, gyerekek, most már látom,
Semmi sincs úgy, ahogy kéne.
Nem olyan, nem olyan barátom.

Még egyszer, még kétszer,
És sokszor, sokszor,
Még egyszer - Te ki vagy?
Na, hagyd. Már semmisem az.