-Az álom elkerül – a szem – kitágulva néz
-A test csak elterül – a lég - a mellnek túl nehéz

Ó te világ, méz és méreg,
Piros almában kis féreg,
Mind az évek, oly múló vagy,
Csalárd világ, engem elhagyj!

Nem hiszek már a szépségnek,
Sem az észnek, sem szentségnek,
Elhamvad, mint a százaz ág,
Kihúny, mint a gyertyaláng.

-A zaj elcsitul – a száj – már nem beszél
-Még egy dobbanás – a szív - nyugodni tér

A földi útnak vége, indulok
Ég és föld között vagyok
Várnak rám a csillagok
Egy sóhaj, és meghalok

-A szín megfakul – a bőr – lassan kihűl
-Még egy gondolat – s a lét - már elrepül

Az én időm, mint a szép nyár
Gyorsan pereg, menten eljár
S jő a sötét, a hosszú tél,
Tavaszt senki már nem remél.

Itt az idő megfontolnom,
Hogy végződik majd a sorsom,
Mert rövid e földi élet,
És oly közel van az ítélet.


A kürtzengés máris hallik,
Foszlik az éj, már hajnallik,
Útban értem az angyalok,
A kapu nyílik, és meghalok.